Holdfogyatkozások és vulkánok

A XVII. század elején Johannes Kepler jött rá arra, hogy a Föld légkörében megtörő és szóródó napfény okozza a Hold korongjának derengését a holdfogyatkozások alatt. Szerinte az 1588-as holdfogyatkozás különleges sötétségét az atmoszféránkban lévő köd és füst okozta.

Keplernek igaza volt. A Föld árnyékába jutó fény legnagyobb része valóban a légkör 5-5 km magasan lévő rétegein halad át a földi terminátor mentén. A Krakatoa 1883-as kitörése után az is bizonyossá vált, hogy a levegőbe emelkedő vulkáni törmelékek erősen befolyásolják a fogyatkozó Hold fényességét.

Az 1960 és 1982 között lezajlott 21 holdfogyatkozás megfigyelt fényességét összehasonlítva egy tiszta atmoszféra alapján számolt értékkel, néhány esetben szokatlanul erős légköri abszorpciót kapunk. A grafikon alapján látható, hogy mindegyikük valamilyen erős vulkánkitörés után következett be.

A legerősebb elnyelést 1963 decemberében és 1982 decemberében tapasztalták. Ezek a fogyatkozások a Mount Agung (Bali) és az El Chichon (Mexikó) kitörése után 9 hónappal játszódtak le.

Az 1982. júliusi fogyatkozás is az El Chichon kitörése után következett be. Ekkor azonban a vulkáni törmelékfelhő főleg az északi féltekére koncentrálódott, a Hold viszont a földárnyék centrális részén haladt át. Sok megfigyelő följegyezte, hogy a fogyatkozó Hold északi része sokkal sötétebb volt, mint a déli. A grafikon viszont egy átlagos értéket jelöl, ami nem éri el a hat hónappal későbbi elnyelés mértékét.

(A Sky and Telescope 1984. júniusi száma alapján
Megjelent: Albireo, 1997. 1. szám)

Az évszázad vulkánkitörése

A Fülöp-szigetek fő szigetének, Luzonnak a nyugati részén húzódik a Zambales-hegység, melynek második legmagasabb vulkánja a Mount Pinatubo (kiejtése filippinó nyelven kb. pinötübo). Az 1770 m magas vulkán 1991. júniusában az évszázad legnagyobb vulkánkitörését produkálta, melynek során mintegy 20 millió tonna kéndioxid jutott a légkörbe. Ez kétszerese annak a mennyiségnek, amelyet az előző nagy kitörés alkalmával az El Chichon produkált 1982-ben.

A kitörés anyagának legnagyobb része mintegy 20 km magasra jutott fel, de a szennyeződés felső határa elérte a 30 km-es magasságot is. (Összehasonlításként megemlítjük, hogy a fátyolfelhők 11-12 km magasan keletkeznek, de a legmagasabb és legerőteljesebb viharfelhők sem emelkednek 15 km-nél feljebb.)

A sztratoszférába jutott kéndioxid reakcióba lép az ózonnal és a hidrogénnel, így apró kénsav-cseppek jönnek létre. (A vulkáni hamu valójában csak kis részét képezi a kitörés anyagának.)

A kénsav-cseppek (aerosolok) sokkal kisebbek a porszemeknél, alig 0,002 mm átmérőjűek, így könnyen szétterjednek az atmoszférában. Mintegy két-három hét alatt beborították szinte az egész Földet.

A Pinatubo felhőjének legnagyobb része dél felé terjedt szét. Az északi féltekén így kevésbé lehetett megfigyelni a hatását.

Az UARS műhold térképe a Pinatubo porfelhőjéről.
A színek a kén-dioxid koncentráióját mutatják (a piros a legnagyobb érték).

Az 1992. júniusi holdfogyatkozás

1992. áprilisára a légkör az egyenlítő fölött teljesen kitisztult. A felhő legsűrűbb részei az északi szélesség 30°-a körül tömörültek, s elnyelésük elérte a kitörés utáni legnagyobb értéket.

Érthetően nagy várakozás előzte meg a június 15-i holdfogyatkozást, amely jól látszott az amerikai kontinensről. Az előző, 1991. decemberi fogyatkozásnál a Föld árnyéka alig takarta el a Hold 10 %-át, ráadásul az időjárás is zavarta a megfigyeléseket.

A júniusi fogyatkozás megfelelt a várakozásnak. A Föld árnyéka igen sötétnek mutatkozott. Szabad szemmel, binokulárral, de még 25 cm-es távcsővel sem lehetet részleteket megfigyelni a Holdon. Az umbra színtelen, teljesen fekete volt.

(Az Astronomy 1992. augusztusi száma alapján
Cygnus körlevél, 20. szám, 1992. október 15., Albireo Amatőrcsillagász Klub)