15 év, 150 szám – nem túl kerek évforduló. Előtte azonban, az Albireo 100. számában – ami nagyjából a klub megalakulásának 10. évfordulóján, 1981 májusában jelent meg – nem volt nagy ünneplés. Szentmártoni Béla nem egészen egy oldalas köszöntőjében lényegében ismét meghirdette a klub amúgy változatlan programját, az amatőrcsillagászok megfigyeléseinek összefogását, támogatását. A további oldalak (összesen 24) az eddigi számokhoz hasonlóan rengeteg megfigyelést és néhány cikket tartalmaztak.
1986 elején a 20. évforduló, a 200. szám még meglehetősen távolinak tűnt. Ezért határoztam el, hogy tartunk egy kis jubileumot, s a 150. szám rendhagyó tartalommal ünnepelne. Az év elején megírtam Bélának a terveimet, nagyjából azt, ami meg is jelent: a lap életében fontosabb események dátumszerű felsorolását (Az Albireo sztori), a lap és a klub céljaira vonatkozó idézeteket régebbi számokból, körlevelekből (Tallózva…), Keszthelyi Sándor visszaemlékezéseit az elmúlt másfél évtizedre és egy kis asztrohumort Mizser Attilától (Albireo 150, Nacional Haller Vaccs). De levelem célja főleg az volt, hogy rábeszéljem Bélát egy interjúra! Meséljen életéről, tapasztalatairól, az Albireo történetéről!
Bélát ismerve meglepődtem rajta, milyen könnyen ráállt a válaszadásra. Biztos lehetsz benne, hogy jól kibeszélem majd magamat! Mint az öreg Walter Scott Houston, amikor a DSM-nek adott interjút! Tehát én is „öregszem”. – írta 1986. március 13.-i levelében.
Technikai okokból, és azért is, hogy elkerüljünk minden esetlegességet, azt javasoltam: elküldöm neki a kérdéseket, majd írásban válaszoljon rájuk. Így több ideje lesz megemészteni a kérdéseket, meggondolni a válaszokat. Maga az „interjú” szó szerint véve tehát valójában sohasem jött létre!
Sajnos saját leveleimről nem készítettem másolatot, így az eredeti kérdések már nincsenek meg. Viszont megmaradtak a Béla által legépelt válaszok, amik hitelesítik a 150. számban megjelent szöveget. Kissé módosított is az eredeti kérdéseken. Mint március 20.-i levelében írja: Néhány kérdést kihagytam ami zavarta volna az egész egymásutániságát a témák tekintetében. Személyes dolgok sem kívánatosak, melyek legalább közvetve kapcsolatosak voltak, csak arra tértem ki. A személyeskedést kerültem. S mivel ez Albireo-jubileum, helytelen lett volna belekeverni a TIT, Uránia, stb. hülyeségeit és „politikáját”.
A megjelent anyagban csak elhanyagolható stilisztikai módosításokat végeztem Béla válaszain, illetve kissé bővítettem a riporter szerepét. Az eredetileg megfogalmazott rövid kérdésekhez képest beszélgetést imitálva szúrtam közbe mondataimat. Esetenként közbevetettem újabb, eredetileg nem szereplő kérdést, de csak olyat, amivel rákérdeztem az amúgy is következő mondatára. Kifogásoltam azonban, hogy nagyon szűkszavúan bánt a munkáját hátráltatókkal, s nem említette meg a TIT-es aranykoszorús kitüntetését, illetve Zerinváry-díját sem. Erre a következőt válaszolta április 8.-án (kiemelések tőlem):
Kedves Tibi!
Megkaptam leveledet. Egyrészt örültem hogy az interjúra adott válaszok
tetszettek. Másrészt nem értem részedről a „torzulást”! Mi az istennek kell
belekeverni az Albireo jubileum alkalmával az én TIT-tagságommal kapcsolatos
hülyeségeket??? Még jó, hogy ne meséljek a TIT aranykoszorus kitüntetésről, meg
a Zerinváry-díjról!?! Szó sem lehet róla!!! Ezek ellen tiltakozok!!!
Teljesen külön világ az én „életemben” is. S pont az volt az erősségem a múltban
is, hogy függetleníteni tudtam magamat a TIT-től – az AAK érdekében.
Tehát nincs TIT-esek témái. Ha mégis beleerőlteted azon túl, amit érintettem
az interjúban – az számomra olyan döbbenetes lesz, hogy utána ne várj tőlem
semmit!
Ebben a levelében még kitért az interjú kiegészítésére a további esetleges kérdésekkel kapcsolatban. Ez a lényegtelen kiegészítés végül is nem került bele a megjelent szövegbe. A 200. számra való utalást jobb befejezésnek tartottam.
Béla leveleiben azonban nem csak az interjúról volt szó. Március 13.-án még ezt is írta (kiemelések tőlem):
Van azonban a leveledben valami, ami nem tetszik – s ez enyhe kifejezés.
Ha a „Köszö”-nek, a magyar amatőrcsillagászat nagy idiótájának valamiféle
„visszaemlékezései” is benne lesznek a 150. sz.-ban, akkor tényleg visszavonulok
mindentől, szóba sem fogok állni veled és még az „Albireo” azutáni számait sem
fogom már elfogadni!!! Ez halálos komoly!!! A Keszthelyi az egyetlen személy,
aki egymaga annyit ártott, mint mindenki más összesen! Rengeteg energiám
ment rá, hogy ne „bandává” alakuljon át az AAK. A visszaemlékezéseit írja meg
máshol, ahol ügyködött.
Azon is meglepődtem, hogy azt írtad: „Mizser-féle Albireo-asztrohumor”. Semmi
köze nem volt ennek az Albireo-hoz!!!
Az asztrohumor megjelent, de a fenyegetések hatására Keszthelyi Sanyi cikkéről lemondtam. Ennek a helyére került a 150. számba a kalocsai éveimről szóló visszaemlékezés – tulajdonképpen kényszerből, idő hiányában már nem volt módom mástól kérni anyagot. Enélkül pedig nagyon rövid lett volna éppen a jubileumi szám.
Béla annyira komolyan vette a Keszthelyire vonatkozó szavait, hogy még Mizser Attila asztrohumorjában szereplő két vicces utalást is kifogásolta:
Ami magát az „Albireo”-t illeti, továbbra is nagyon tetszik a szerkesztése
minden szempontból. Kivéve a 150. sz.-ot!!! Az valami pocsék volt, hogy
az őszinte véleményemet megírjam! Főleg azért, mert mégis belecsempészted
a Keszthelyi-hülyeségeket!!! Ez nem volt szép tőled!!!
írta 1986. november 9.-i levelében.
Az 1980-as évek első fele nem volt túl fényes időszak a lap történetében. Sok problémát jelentett a nyomdatechnika, a minőség, a folyamatos, több hónapos késés. A helyzet éppen a 150. szám után rendeződött. 1987 júliusától pedig már számonként változó borítóval, jelentősen megnövekedett képanyaggal jelent meg az Albireo, bár késések továbbra is előfordultak. A 200. szám 1990 novemberében került a nyomdába. Addigra már számítógépes szövegszerkesztés és használható minőségű szürkeárnyalatos ábrák jellemezték a lapot. A kerek számot szerényen, Szentmártoni Béla híres fordításával, a Mély-ég csodák 1946-os és 47-es évfolyamának közlésével ünnepeltük. A 200. számhoz az Albireo elődje, a Lyra 1970-ben megjelent első számának fakszimile kiadását mellékeltük.
1990 az utolsó „békeév” volt a klub és a lap történetében. A rendszerváltással járó gazdasági csőd nagyon nehéz helyzetbe hozta a kiadót. 1991-ben már csak hat szám (abból is négy összevonva, közös borítóban) jelent meg. Az utolsó Albireo kiadására hosszas agónia után, 1999 júniusában került sor. (A sors iróniája, hogy a számítógépes szerkesztés során időnként elvétettem az évfolyamok megjelölését. Így az utolsó számban XXIX. helyett XIX. évfolyam szerepel, sajnos nem ez az egyetlen ilyen jellegű hibám.)
Béla azonban mindezeket már nem érte meg. 1988. május 28-án hirtelen meghalt. Nem volt módjában beváltani a 150. szám interjújának végén tett ígéretét. Így vált a magyar amatőrcsillagászat történetének fontos dokumentumává ez az interjú. Az egyetlen olyan dokumentum maradt, amelyben Béla – ha szűkszavúan is, de – életéről, az Albireo klub és a lap történetéről vall.
Juhász Tibor
Megjegyzés: a levélidézetek egyértelműen és nyomatékosan igazolják, hogy Szentmártoni Béla bizonyos elismerésekre, illetve személyekre nem szívesen gondolt vissza. Ha éppen ezek a személyek próbálják meglovagolni emlékét, ha ezeket az elismeréseket sorolják fel érdemei között, azt Béla megsértésének tekintjük. Mint leveleiben olvashatjuk, ő is határozottan tiltakozott ellenük.